"Az egyház miszsziója": Új ikon-oltárkép Törökőrön

(Új Ember, 2001. november 11.)

Hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Budapest, törökőri plébánia közössége a Bodrog partján, Kenézlőn táborozott, az ottani görög katolikus parókus, Zolcsák Miklós vendégeként. Ott ismerkedtek meg egy ikonfestő műhely munkájával, s annyira megbarátkoztak a szent ábrázolásának ezzel az ősi műfajával, hogy néhány évvel később maguk is rendeztek "ikon tábort", Bajcsy Lajos plébános vezetésével. Ennek "eredménye" lett tavaly templomuk, a Budapest VIII. kerületi Kis Szent Teréz-templom új ikon-oltárképének Szent Család tárgyú első része. Az idén nyáron pedig elkészült a Szent Család-képből szárnyasoltárszerűen kihajtható teljes ikon, középen a mennybemenő Jézus, a Pantokrator (Mindenség Ura) alakjával.

2001 júliusában két hét folyamatos munkájának eredménye az "Egyház missziója" című ikonkompozíció, amelyet Bajcsy Lajos tervezett. A festőket - tíz felnőttet és öt fiatalt, akik között volt rajztanár, gyakorlott és kezdő ikonfestő - Zolcsák Miklós irányította. A munkában ki-ki rátermettsége és lehetősége szerint vett részt, olykor hét-nyolc ember dolgozott egymás mellett, máskor ketten-hárman, éjszakába nyúlóan... A képen Jézust a négy evangélista jelképe veszi körül, jobb oldalán Szűz Mária, az Istenanya látható, amint fiára mutat. A tőle jobbra és balra lévő tablók az egyházban meglévő isteni ajándékokat, s a szentek seregét ábrázolják meghatározott rendben. Jézussal együtt negyvenhárom alak képviseli az egyházat és történelmét.

A templom felszentelésének hetvenharmadik évfordulóján, november 4-én, főpapi szentmise keretében - számos vendég, köztük görög katolikus pap, az alkotók, s az ünneplő hívek körében - áldotta meg az új oltárképet Beer Miklós segédpüspök, rektor. Szentbeszédében II. János Pál pápát idézte, aki a magyar püspökök idei év eleji ad limina látogatásán Jézus Evangéliumára hivatkozva így buzdította őket: "Evezzetek a mélyre!" El kell hagynunk a part menti biztonságot, oda kell mennünk, ahol már nem ér le az ember lába, ahol már minden evezőcsapás kockázatos! - mondta Beer Miklós. Kockázatvállalásunknak azonban csak akkor van értelme, ha a kiindulópontunk - amint az új ikonnak is ő áll a középpontjában - Jézus. Az új oltárképről évszázadok szentjei néznek le ránk. Nekünk is rájuk kell tekintenünk - folytatta Beer Miklós. - Lehetnek jó módszereink, használhatjuk a médiát és más fortélyokat, Evangélium-hirdetésünknek mégis egyetlen hitelesítője lesz: a saját szent életünk.

Költemények ikonok között

(Észak-Magyarország, 2001. november 16.)

Cigánd (ÉM) – Zolcsák Miklós ikonfestő és görög katolikus lelkész műveiből illetve Kelemen Erzsébet költő, író képverseiből rendez kiállítást a cigándi Nagy Dezső Művelődési Ház Galériája.

A költő és a cigándi Művésztanoda növendékei közreműködésével november 17-én, szombaton délután 2 órakor Kondás Sándor nyitja meg a tárlatot. A tárlat november 30-ig látogatható.

Az ikon titka

(Új Ember, 2002. október 27.)

Debrecenben a Szent József Gimnázium és Kollégium Zolcsák Miklós görög katolikus pap, ikonfesto kiállítására hívja az érdeklodoket. Az iskola a 2002. évben indítja el kiállítás-sorozatát, amely debreceni muvészek alkotásait mutatja be. Zolcsák Miklós Penészleken görög katolikus lelkész, Debrecenben pedig tanárként dolgozik. Már teológus korában vonzotta az ikonfestészet, amellyel kapcsolatos ismereteit azóta is folyamatosan muveli, saját stílusát gazdagítja. Fontosnak tartja, hogy megszerzett ismereteit ikonfesto szakkörökön, táborokon megismertesse az érdeklodo ifjúsággal, akik belekóstolnak e muvészet rejtelmeibe. Az ikonfestészethez hit, belso elkötelezettség és szeretet, valamint türelem szükséges. Zolcsák Miklós atya elmondta: az ikonfestészet szigorú szabályai meghatározzák, hogy az adott személyt, ünnepet, milyen forma, illetve színszimbolika jellemezze. Az ikonok világát nézve, a bizánci, orosz, egyiptomi szír, vagy kopt ikonok egészen mást sugároznak. Nálunk évtizedekre megrekedt az ikonfestés fejlodése, csak a 80-as évektol tapasztalható némi fellendülés. A kritériumoknak eleget téve a festo egyéni stílusa is megmutatkozik. Zolcsák Miklós képei a bizánci stílust követik: a sajátosan kidomborított hátteret füstarannyal vonja be, amely az istenséget fejezi ki, és a tökéletesség szimbóluma. A képet fafaragással díszíti, a fatáblát hátulról kettos merevítéssel rögzíti, és némelyik alkotásnál mélyített képmezot is alkalmaz. Az ikon megértése komoly lelki elmélyülést igényel. Az ikon titka, a belole áradó figyelem. Míg más képeknél mi figyeljük az alkotást, az ikonok elott megállva az az érzésünk, az ikon szemlél bennünket. Ez köszönheto az ikonfestészetben alkalmazott másfajta perspektívának is. Míg a reneszánsztól kezdodoen perspektivikusan ábrázolt tárgyak vonalai a kép mögött futnak öszsze, addig az ikonnál a szemléloben: mi magunk vagyunk a gyújtópontban. Az ikon transzcendens eroterébe vonja a szemlélot. Zolcsák Miklós fontosnak tartja: legyen minden családban ikon vagy kereszt, mert azt a személyt, akit ábrázol, a hit által jelenvalóvá teszi.

Kovács Ágnes

Archaikus hangulatú ikonok Főiskolai Tükör

(a Nyíregyházi Főiskola lapja) III. évf. 8. szám, 2002. december

A nyírbogáti születésű Zolcsák Miklós lelkész-festő így vall az ikonábrázolás iránti vonzalmáról, elkötelezettségérol: „Az ikonfestészetet kispap koromban kezdtem el, s azóta állandóan képzem magamat; barátoktól és szakemberektől tanultam a szakmai fogásokat. A lelki háttér a keleti lelkiségből adódik hozzá, hisz liturgikus, biblikus és művészeti hagyományokban élek mint görög katolikus pap, s így sok minden adva van számomra.” Az ikonfestő első munkája Karos község görög katolikus kápolnájának négy alapképe volt, majd Kántorjánosiban a cigány és a magyar templom ikonosztázának 28 illetve 30 képét készítette el. Petneháza templomát 42 képből álló ikonosztáza díszíti. Archaikus fogantatású és hangulatú műveinek minitárlatát vándorkiállítások formájában teszi a fiatalabb korosztályok (közép- és főiskolások) számára is hozzáférhetővé. (kállai)

Adventi tárlat Kelet-Magyarország,

2002. december 9. hétfő

Mi sem méltóbb advent hangulatához, mint egy ikonkiállítás és a stílusával, magasztos tartalmával az ünnep fényéhez illő verses-zenés műsor. Mindebben része volt annak a népes közönségnek, akik a nyíregyházi NGYK Speciális Szakképző Iskola és Kollégiumában december 4-én megtartott tárlaton részt vettek. Ez alkalommal (immár tizenhatodszor) Zolcsák Miklós ikonfestő, görög katolikus pap alkotásaiban gyönyörködhettek a résztvevők. A művész már „kispap” korában eljegyezte magát az ikonfestészettel, mára nemcsak egyik hivatásává lépett elő, hanem oktatja is azt. Az ikon akkor képez igazi értéket, ha nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem – a témájához híven – vallásos áhítattal is eltölti a szemlélőt. Igazán a templom csöndjébe vagy a szoba imádságos sarkába valók ezek a festmények. Ám amennyiben teljesítik küldetésüket – a teológia ismertetését – a tárlaton is megállják a helyüket. Az ikon imára ösztönöz, s a szépség teljességével hozza közelebb Istent az emberhez. Alapja a szent fiú megtestesülése, amiből fakad a karácsonyi ünnep, s mely határtalan szeretettel tölti be a szíveket.

Papp Erika, Nyíregyháza

Képversek és ikonok
Kelemen Erzsébet és Zolcsák Miklós különös művészete

(Magyar Nemzet, 2003. június 26.)

Dombi Margit Kelemen Erzsébet debreceni művész-tanár és Zolcsák Miklós penészleki görög katolikus lelkész az értelmiségi lét egy kivesző- félben lévő formáját testesítik meg. Életükben a hit és a napi munka összefonódik a művészi önkifejezéssel. A férj ikonfestészettel foglalkozik, a feleség pedig ír: Teleki Pálról szóló kétfelvonásos drámája a könyvhétre jelent meg a Magyar Napló kiadásában. Zolcsák Miklós és Kelemen Erzsébet Fotó: Lázár Zsolt Kelemen Erzsébet több műfajú alkotó, ám saját bevallása szerint is a képversek állnak leginkább közel hozzá. A képvers mint formabontó megoldás és a tradicionális magyar értékekhez való ragaszkodás-tartalom izgalmas ellentétet alkot, s újabb és újabb kihívásokat jelent, amivel szívesen bíbelődik a fiatal alkotó. A mostani könyvhéten azonban mégsem lírával, hanem drámával jelentkezett, méghozzá történelmi drámával. Az ihletet a máriabesnyői temetőben tett látogatás adta, a Teleki Pál sírjánál tett látogatás, ebbol az élményéből született meg a tragikus sorsú miniszterelnök életének utolsó napját feldolgozó dráma, a Getszemáni magány. Teleki alakja nem magánemberi mivoltában jelenik meg a műben – bár vívódásaiban, lelkiismereti válságában, bűntudatában ilyen vonásokat is felfedezhetünk –, sokkal inkább mint próféta lelkű, nagy formátumú politikus ragadja meg Kelemen Erzsébet fantáziáját. A választott műfaj tökéletesen rímel a tragikus történelmi szituációra: a Délvidék lerohanásával s Magyarország háborúba sodródásával azonosulni nem tudó, ám az eseményeknek tehetetlenül kiszolgáltatott miniszterelnök-sors a világi és erkölcsi törvények görög klasszikusoktól ismert feloldhatatlan konfliktusát idézi. – Próbáltam történelmi hitelességre is törekedni, de semmiképpen nem akartam dokumentumdrámát írni – mondja Kelemen Erzsébet, amikor a konkrét eseményekhez fűződő viszonyáról faggatom. – Az a történészek egy része által máig életben tartott hipotézis, amely szerint Teleki nem lett öngyilkos, hanem gyilkosság áldozta lett, engem is foglalkoztatott. Meg kell mondjam azonban, hogy a család semmilyen módon nem igazolta vissza ezt a feltevést. A miniszterelnökre nehezedő nyomás – egyes források szerint nemcsak a kormányzó, hanem Hitler is megpróbálta meggyőzni egy telefonbeszélgetésben azon a tragikus éjszakán arról, hogy Magyarországnak szükségszerű részt vennie a Délvidék lerohanásában – elvileg nem zárja ki azt sem, hogy a makacskodó politikust egyszerűen elhallgattatták. Én a magam részéről ebben a verzióban nem hiszek, ám a drámában megjelenik egy közelebbről meg nem határozott személytől származó német nyelvű telefonhívás, ami után a sötétben eldörrenő fegyver zaja nem zárja, nem zárhatja le a nyitott kérdést Teleki halálát illetően. Beszélgetésünk alatt kiderül: Kelemen Erzsébet történelemmel való találkozása akár tartós szerelem is lehet, mert ahogyan mondja, a magyarság sorsát meghatározó korszakok, személyek és események újra és újra lázba hozzák. Elsőként a kalandozások kora fogta meg, a 2000-ben megjelentetett Tiván című ifjúsági regénye a napokban érte meg harmadik kiadását. Ám az út újra és újra visszakanyarodik a lírához és a képvershez: az évek óta publikált versek után rövidesen utóbbiak is olvashatók lesznek a Magyar Műhely oldalain. Addig is a kiállításokon az ikonok szomszédságában jelen vannak a képversek, hirdetve a tradíció és az újítás sajátos szövetségét, amiben a költőnő ikonfestő férjéhez fűződő alkotói viszonya is tetten érhető. Zolcsák Miklós tizenöt éve fest ikonokat a műfaj iránti mérhetetlen tisztelettel és alázattal. – Az ikonfestés számomra nemcsak szenvedély, hivatás is – mondja. – Mint igehirdető, a vizualitás eszközeivel is az igazságot akarom közvetíteni. Az igazságot, hogy van transzcendencia, van Isten, és szereti az embert. Zolcsák Miklós két évvel ezelőtt indította vándorkiállítását, amely Budapesten, Nyíregyházán, Debrecenben, Felsőzsolcán és Mályin keresztül augusztus elejére a tokaji írótáborba, majd Egerbe érkezik. Az egymás mellett sorakozó ikonok szigorúan követik a görög–bizánci iskola hagyományait – leginkább a krétai stílust. Ebben a műfajban az individuum alárendelt szerepet kap, ám teljesen mégsem szorul háttérbe, mert bár a téma és a kompozíció teljes mértékig kötött, a színválasztás magán viseli az alkotó egyéniségét. Zolcsák Miklós például kedveli az arany hátteret, szereti kidomborítani a képet, váltogatni a fénylakkos és a matt megoldást, ami selymesebbé teszi az ikonokat. Egyik kedvenc témája a Jézus Krisztus-ikon, amiben a nap és a hold szimbólumként jelenik meg. A kereszt egyik oldalán megjelenő nap Jézus isteni lényegét, a hold pedig a tükröződést, Krisztus emberi mivoltát szimbolizálja. A papcsaládból származó penészleki görög katolikus lelkész nemcsak fest, de tanít is. Fontosnak tartja a hívő emberek, különösen a fiatalok ikonfestészet iránti érdeklődését. Az ikonfestészet ugyanis nem más, mint az ember által megélt isteni szentség ábrázolása – vallja.